Tojásos rántott leves

2020.03.21

Hozzávalók :

  • 1 ek napraforgó olaj
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 teáskanál köménymag
  • 1 teáskanál ő fűszerpaprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • 1 kanál almaecet, vagy tk. 10%-s ecet.
  • só, frissen őrölt bors ízlés szerint de kerülhet bele maradék paprika, paradicsom, zeller, vagy petrezselyem levél is.
  • 1 l víz
  • 1 db tojás
  • 1 tk liszt

A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon félig megdinszteljük, majd hozzáadjuk a köménymagot hagyjuk, hogy kipattogjon. Rátesszük az 1 ek. lisztet és kissé lepirítjuk, vigyázva, hogy a hagyma ne égjen meg. Felöntjük kevés hideg vízzel, hozzá adjuk az őrölt paprikát és a zúzott fokhagymát. Öntsük fel a többi vízzel, ami már akár előre melegített is lehet és állísuk be a sót és a borsot ízlés szerint.és hagyjuk forrni.

Fontos!
Amikor már elkészült a levesünk, akkor fogjunk egy hasonló méretű másik edényt és szűrjük át, majd forraljuk fel ismét.

A tojást egy tálkában felverjük, adjuk hozzá a teás kanál lisztet, keverjük csomómentesre picit sózzuk meg és öntsük a levesbe, állandóan keverjük, pár percet még forraljuk. (A liszt egy kevés testet ad a tojásnak.)

Krémesállagú, jó ízű, olcsó levest kapunk, amit dúsíthatunk egy kevés tejföllel.

Jó étvágyat!

Polgár Katalin