Beszámoló szakmai napról

2019.11.16

Beszámoló a Pécsi Görögkatolikus Parókia Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói számára tartott szakmai napról.

A szociális munka napja alkalmából szervezett önkéntes szakmai napon a Szolgálat szinte valamennyi dolgozója megjelent. 2019. november 12-én fél 9-től kezdődött a program. Az intézményvezető munkaértekezletet tartott a szociális gondozók számára. Ezt követően Zajácz Gábor parókussal közösen esetmegbeszélő került lebonyolításra, amelynek keretében 2 konkrét esetet dolgozott fel a munkahelyi kollektíva.

11 órakor Dr. Ragadics Tamás szociológus, a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára tartott előadást a "Nők szerepe a szociális szférában, mint segítők" címmel. A színvonalas diákkal kísért előadás után a dolgozók kérdezhettek az előadótól, ami segített a hallott téma feldolgozásában.

Rövid szünetet követően a közeli étterembe vonultak át a résztvevők, ahol 14 órakor a programot lezáró közös ebédre került sor.

Zajácz Gábor parókus megköszönte mindenkinek a részvételt, az intézményvezetőnek a program megszervezését, majd az előadót megajándékozta hálából, amiért elfogadta a felkérést, és a megszokott egyetemi közegből kilépve a szociális ágazatban dolgozó kolléganőknek készült egy remek előadással.

Az alkalmat a Pécs TV is meglátogatta, a másnapi híradóban egy rövid bejátszást sugárzott is az előadásról, népszerűsítve ezzel a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálatot.

Köszönettel tartozunk Zajácz Gábor parókus atyának és feleségének Zajácz Andreának, az ötletért és a program támogatásáért. Hálásak vagyunk Dr. Ragadics Tamás egyetemi adjunktus úrnak, amiért eljött és tanított bennünket. Végezetül köszönjük a Hajdúdorogi Főegyházmegye pályázati úton történt anyagi támogatását, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szakmai nap.

a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozói